SymPDA Android Blog

Android, magyarul

Titkosított levelezés Svájcból

2014. augusztus 06. 17:17 - gidano

A ProtonMail fejlesztői kitűzték célul a biztonságos interneten történő levelezést. Az ötlet kitalálói a CERN-ben dolgoztak együtt, a fejlesztés és a kivitelezés is Svájcban történik.

A Google a napokban adott tippet az amerikai hatóságoknak, mert egyik felhasználójuk levelezésében gyermekpornográfiát találtak. Azt egyáltalán nem vitatjuk, hogy helyes cselekedet volt a bűnöző rács mögé juttatása, azzal viszont nem értünk egyet, hogy az óriáscég figyeli a felhasználók leveleit és csatolmányait.

Természetesen a ProtonMail célja nem az illegális tartalmak biztonságos keringetése az interneten, hanem a magánszféra védelmére törekvés. Az ötlet után a megvalósításnál anyagi korlátokba ütköztek, ezért a közösségi finanszírozást hívták segítségül. A projekt sikeresen lezárult, sikerült 550.000 dollárt összegyűjteni, így még mobilappot is fejlesztenek.

protonmail2

Az NSA sem fér hozzá a levelezéshez, valószínűleg ezért is volt tapasztalható a PayPal számlájuk zárolása, amikor is azt a kérdést szegezték hozzájuk, hogy rendelkeznek-e kormányzati hozzájárulással a projekthez. A zárolást később feloldották.

Az alap szolgáltatás igénybevétele ingyenes (és az is marad), Magyarországon is elérhető. Telepíteni nem kell, hirdetések nincsenek, lehet időzítve levelet küldeni, vagy akár lejáratot beállítani hozzá.

Ha nem szeretnéd, hogy illetéktelen szemek bámuljanak bele a leveleidbe, a ProtonMail titkosított szolgáltatását itt éred el. Egyelőre még csak feliratkozni tudsz, amint az új, nagyobb kapacitású szervereket üzembe helyezték, a szolgáltatást megnyitják és értesítenek. Mi már türelmetlenül várjuk!

/ forrás: tech.hu /

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sympda.blog.hu/api/trackback/id/tr858641388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

coyote55 2014.08.09. 16:36:58

Igyekezhetnének... Nem azért, mert hű milyen titkokat küldözgetek levélben, de bosszant, hogy más belekukucskál a vállam fölött, amikor írom.
süti beállítások módosítása